Link küldése Link küldése

Cukrászaink Svájcból




2018.03.24.


A 19. században több svájci cukrász talált hazánkban új otthonra és megélhetési lehetõségre, nekik is köszönhetõ a hazai cukrász kézmûipar fellendülése. A legnevezetesebb közülük Émile Gerbeaud, aki Budapesten lett híressé, s kinek nevét ma a zserbószelet is õrzi. Városunk is büszkélkedhet Svájcból érkezõ cukrászokkal! Az õ emléküket idézi a Rákóczi utcában, a Takarékpalota közelében található, emléktáblával jelzett, mûemléki védettségû Gredig-Hosig-Tester-féle ház.


Gredig Jeremiás a kelet-svájci Graubünden kantonban fekvõ Safien nevû településen látta meg a napvilágot 1824. január 20-án. Huszonévesen döntött úgy, hogy Magyarországra költözik. Egy református csoport tagjaként elõbb Debrecenben, majd 1850-ben Nyíregyházán telepedett le. Vele tartottak unokatestvérei is, Hosig Ferenc és Tester Antal. Õk hárman alapítottak szóbeli megegyezéssel 1866-ban egy „közkereseti társulatot”, amelyet tíz évvel késõbb a Nyíregyházi Törvényszék írásba is foglalt.

Az 1866-os évszám látható annak az épületnek a kapubejáratán is, amelyet ebben az évben közösen építettek. A mai Rákóczi utcai és Hõsök terei sarokházat a szintén svájci származású Melhouse János tervei alapján építették. (Melhouse a nyíregyházi romantika meghonosítója, nevéhez köthetõ még a Svájci-lak és a református templom is.) A tér felõli oldala az 1871-es bõvítéssel nyerte el a mai formáját. A cukrászatot a földszinten rendezték be, míg a lakóhelyiségeket az emeleten alakították ki. Késõbb más üzletek, sõt városi hivatalok is béreltek helyet az épületben.

Gredig Jeremiás, aki egy idõben a református egyház fõgondnoki tisztségét is betöltötte, 1900. április 2-án hunyt el. Ekkor a cég és az épület Tester Antal tulajdonába került, akitõl a fia örökölte meg 1903-ban. Tester Lajostól 1908-ban Hohe Vilmos cukrász vásárolta meg, aki 1917-ig mûködtette a cukrászatot, ekkor eladta egy társaságnak, amely továbbra is eredeti céljával mûködtette.

(Szerzõ: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Pénzügyi palotából múzeum

Az épület terveit Maróthy Kálmán nyugállományú mérnökkari ezredes készítette el.

Zsidó hõsi halottak emlékmûve

Városunk több emlékjellel õrzi az elsõ világháborúban hõsi halált haltak emlékét.

A kereskedõk áldozatkészségébõl lett iskola

100 éve alapították a Felsõ Kereskedelmit 2.

A kereskedõk áldozatkészségébõl lett iskola

100 éve alapították a Felsõ Kereskedelmit 1.

Amiről az utcák mesélnek... - 110 éve született Lukácskó András

1997. március 15-én a város díszpolgári címmel tüntette ki.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!