Link küldése Link küldése

Bringatúra indult a nagyságos fejedelem nyomában




2017.08.11.



Egyházi áldást is kaptak a Kossuth téren felsorakozott bringások. Négy országból jöttek, és mintegy negyvenen döntöttek úgy, hogy részt vesznek a három napos kihíváson. Volt olyan is, aki nem először vállalkozott arra, hogy több száz kilométert tekerjen. Ők azt mondták, most sem tartanak az előttük álló összesen 250 kilométertől.  – Szuper egy ilyen bringás csapatnak  tagjának lenni és én mindenkit arra motiválok, ösztönzök, hogy jöjjön velünk és tekerjen – mondta Jancsurák Brigitta.

 

A túrát a nyíregyházi székhelyű Zöld Kerék Alapítvány szervezte. A szükséges pénzügyi forrásokat pedig pályázaton nyerték.

További képekért kattintson a fotóra! (Fotók: Szarka Lajos)

 

Népszerűsítik a kerékpározást

 

A bringatúrán határon innen és túlról származó magyarok vesznek részt, a mozgás mellett azt is fontosnak tartották, hogy a Zemplénben kerékpározva II. Rákóczi Ferenc emlékhelyeit felkeressék. – Miért pont Rákóczi Ferenc? Azért mert itt van a közelben, itt élt. Hatalmas egyéniség volt. Sárospatakon születtem, ő meg a szomszédos Borsiban. A sírhelyét Kassán fogjuk meglátogatni – tette hozzá Kazai Béla, a Zöld Kerék alapítvány elnöke.

 

A túrások Pálházáig tekernek ma, de közben megtekintik a sárospataki Rákóczi várat is, Kassára holnap jutnak el. A túra vasárnap ér véget Nyíregyházán.

 

 

Z. Pintye Zsolt





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Szigliget: dzsiptúra és diszkó is vár a gyerekekre

Alig egy hónap van hátra ahhoz, hogy a 2017/2018-as tanévben utoljára szólaljon meg a csengő.

A fűnek megtiltani nem lehet

A NYÍRVV Nonprofit Kft. 4 millió négyzetméteren végez folyamatosan fûkaszálást.

Pünkösdöltek a Múzeumfaluban

A népi hagyományok felelevenítésével idézték fel az egykori pünkösdi szokásokat.

Benczi Gyula híres hegedűje sírta a talpalávalót...

Száz évvel ezelõtt hunyt el Benczi Gyula, akit Krúdy is több alkalommal emlegetett írásaiban.

Halálos baleset Nyíregyháza közelében

Motorkerékpáros vesztette életét.

Tündés kérdés, pozitív útépítõs válasz

Rengeteg helyen zajlik út-járda építés és felújítás a városban – igazából a java ezután következik.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!