Link küldése Link küldése

Bolíviai hangulatok Nyíregyházán




2016.12.13.



Teltházas közönség várta dr. Hajdu Zsanett előadását és A trópusok ajándékai című kötetének bemutatóját a Móricz Zsigmond Könyvtárban. Az intézmény ugyanis gyakran biztosít bemutatkozási lehetőséget fiatal alkotók számára 

További képekért kattintson a fotóra!

– Egy fiatal kutatóról van szó és mi mint megyei könyvtár teret engedünk és felelősségünk, sőt kötelességünk is, hogy a fiatal, íróknak, költőknek, tudományos kutatóknak is biztosítsuk a helyet és lehetőséget a bemutatkozásra – emelte ki köszöntő beszédében Tomasovszki Anita a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.

 

Két év az ismeretlenben

 

Hajdu Zsanett harmadéves biológushallgató volt a Szegedi Tudományegyetemen, amikor egy hirtelen jött ötlettől vezérelve szerelmével és közös barátjukkal hármasban Bolíviába utaztak. Nem beszélt nyelveket, mégis a tettvágy és a kíváncsiság hajtotta. Minél többet megtudni az indiánok világáról. Miután társaitól különvált, hónapokig élt egy őserdei faluban, ahol tanulmányozta az ott élő indiánok gyógynövényismeretét.

 

Valósítsd meg az álmaid!

 

Tapasztalataiból és élményeiből született meg a kötet, amellyel a szerző szándéka az volt, hogy minél több fiatalhoz jusson el az ő példája és az a gondolat, hogy érdemes megvalósítani az álmainkat.

– Diákoknak kézikönyvként is hasznos lehet ha valamilyen, akár eszementnek tűnő tervet szeretnének megvalósítani. Épp ezért szándékomban állt diákoknak ajándékozni ebből a könyvből, ha majd elkészült és így kerestem meg a Nyíregyházi Önkormányzatot is, hogy támogassák a könyvemet, cserébe könyvbemutató előadásokat tartok az egykori iskoláimban, illetve különböző iskolákban, illetve egyetemeken – hangsúlyozta a biológus. A szerző a Dél-Amerikában szerzett tapasztalatairól és élményeiről a napokban Nyíregyháza több oktatási intézményben tart majd előadást.

Piszár Tünde

(Fotó: Szarka Lajos)





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Ideiglenesen lezárták a Toldi utca Deák Ferenc és Kölcsey utca közötti szakaszát

Faápolási munkák miatt ideiglenesen lezárták a Toldi utca egy szakaszát.

Hidegkátyúzás a belvárosban – Folyamatos a téli útburkolati hibák javítása

Hidegkátyúzást végeztek a NYÍRVV Kft. szakemberei a belváros több útszakaszán.

Emlékdélutánt tartottak Henzsel Ágota főlevéltáros tiszteletére Nyíregyházán

A tavalyi év végén váratlanul elhunyt kollégára, kutatóra, Henzsel Ágota főlevéltárosra emlékeztek.

Fokozott rendőri jelenlét a téli időszakban – Öt tanács a Rendőr-főkapitányságtól

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának öt tanácsa.

A piros háznál parkolók figyelmét kérik!

A Vay Ádám körúti piros ház belső udvarán már korábban megváltozott a forgalmi rend.

Az Education járt és bemutatkozott a Nyíregyházi Egyetem – Folyamatos volt az érdeklődés

Az Educatio megnyitója után a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének hallgatói adtak műsort.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!