Link küldése Link küldése

Bevezetik a nevelőszülői gyedet




2019.01.25.


A gyermekvédelmi rendszerben gondozott 23 ezer fiatal közül nagyjából 15 ezren élnek már nevelőszülőknél – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 péntek reggeli műsorában.


Fülöp Attila elmondta, azért indítottak ősszel országos kampányt, hogy még több ember figyelmét felhívják a nevelőszülői lehetőségre. Emlékeztetett, hogy jövő januártól bevezetik a nevelőszülői gyedet, amelyet azok kaphatnak majd, akik kétévesnél fiatalabb gyereket nevelnek.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy idén minden jogosult magasabb összegű ápolási díjat kap, mint tavaly; a díj 2022-re el fogja érni a minimálbér összegét.

Fülöp Attila emlékeztetett arra is, hogy január 31-ig pályázhatnak önkormányzatok, egyházi szervezetek a szociális földprogramra, és idén már 180 millió forintra lehet pályázni.

Ennek célja, hogy azokban a vidéki kisközösségekben, ahol megvan a háztáji kert, ne akadályozza pénzhiány a növénytermesztést, az állattenyésztést.

– közölte.


Forrás: hirado.hu





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Felvételizők figyelem! – Kitolták a felsőoktatási jelentkezések határidejét

Technikai okok miatt két nappal kitolták a felsőoktatási jelentkezések határidejét.

A 90-es évektől népszerű a Valentin-nap Magyarországon

Február 14-én Szent Bálint, vagyis Valentin napját ünnepeljük.

Több millióval nőtt a vonatozók száma négy év alatt

Több mint 3,6 millióval nőtt az elmúlt négy évben a vonattal utazók száma.

Nyelvtanulás – Itt vannak az első információk az ingyenes külföldi nyelvtanfolyamokról

Évente 140 ezer diákot érint és 90 milliárd forintba kerülhet a kurzus.

Börtön járhat tizenegy hóvirág letépéséért

Egy kikeleti hóvirág letépéséért tízezer forint büntetés jár.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!