Link küldése Link küldése

Az edzői hivatást népszerűsítette a Magyar Edzők Társasága a Nyíregyházi Egyetemen




2018.02.13.


Az Európai Unióban mintegy 9 millió edző dolgozik; a jóléti társadalomban egyre jobban felértékelődik a jó edzők szerepe is.


 Erre a szakmára pedig tudatosan kell készülni – vallja a Magyar Edzők Társasága. Többek között ezért is indították el az Edző leszek – Nincs akadály! című programsorozatot, amelynek utolsó állomását a Nyíregyházi Egyetemen tartották. Molnár Zoltán, a Társaság elnöke elmondta:

Az Európai Unióban és itt, Magyarországon is egyre népszerűbb a sport, egyre többen sportolnak. Egyre több sportlétesítmény épül és így egyre több szakemberre van szükség. Mi az edzői munkát, az edzői hivatást szeretnénk népszerűsíteni.

A sajtótájékoztatón Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, a kormány több olyan programot is indított, amellyel az edzőket és munkájukat támogatják.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

Hangsúlyozta:

Kiemelt edzői programot is indítottunk. A Gerevich-ösztöndíjba az ifjúsági, junior korosztályokkal foglalkozó edzők tudnak bekerülni, valamint 2017-től elindult az utánpótlás-nevelésben dolgozó edzők támogatása is és ezáltal még jobban meg tudjuk becsülni őket. Az életút program is elindulhatott az edzői körben. Ez egy óriási dolog és nagyon remélem, hogy az Edző leszek – Nincs akadály! című programsorozatnak köszönthetően egyre többen választják majd ezt a gyönyörű hivatást.

Az Edző leszek – Nincs akadály! című programsorozatban kiemelt figyelmet kap a hátrányos körülmények között élő gyermekek segítésére irányuló, a speciális edzői munka lehetőségeit kibontó, élményközpontú módszerek bemutatása. Az eseményen elhangzott, a Nyíregyházi Egyetem is segíti a szakemberek képzését. A testnevelő tanár szak jelenleg egyetemi szintű képzésben érhető el a felsőoktatási intézménynél, alapképzésben pedig lehet jelentkezni sport- és rekreációszervező szakra és várhatóan hamarosan akkreditálják az edző alapszakot.

 

Dér Vivien





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Szigliget: dzsiptúra és diszkó is vár a gyerekekre

Alig egy hónap van hátra ahhoz, hogy a 2017/2018-as tanévben utoljára szólaljon meg a csengő.

A fűnek megtiltani nem lehet

A NYÍRVV Nonprofit Kft. 4 millió négyzetméteren végez folyamatosan fûkaszálást.

Pünkösdöltek a Múzeumfaluban

A népi hagyományok felelevenítésével idézték fel az egykori pünkösdi szokásokat.

Benczi Gyula híres hegedűje sírta a talpalávalót...

Száz évvel ezelõtt hunyt el Benczi Gyula, akit Krúdy is több alkalommal emlegetett írásaiban.

Halálos baleset Nyíregyháza közelében

Motorkerékpáros vesztette életét.

Tündés kérdés, pozitív útépítõs válasz

Rengeteg helyen zajlik út-járda építés és felújítás a városban – igazából a java ezután következik.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!