Link küldése Link küldése

Augusztus 5-ig lehet nevezni a IX. Bujtor István Filmfesztiválra




2018.07.23.


Érkeznek a nevezések az augusztus végi balatoni filmes seregszemlére, a Bujtor István Filmfesztiválra, amit idén kilencedik alkalommal rendeznek meg Balatonszemesen. A versenyprogramba elsősorban a vidámság, a könnyedség és a humor, valamint a rejtély, titokzatosság jegyében készült alkotásokat várják, tekintettel a sokoldalú művész munkásságának meghatározó szegmenseire.


Augusztus 5-ig lehet nevezni, 2017 júliusa után készült filmekkel, függetlenül attól, hogy azokat bemutatták-e már valahol. A IX. Bujtor István Filmfesztivál versenykiírása négy műfaji kategóriát jelöl meg: játékfilm; dokumentum- vagy ismeretterjesztő film; animációs, fikciós, kísérleti rövidfilm; valamint versfilmes műfajt. A szervezők örömmel fogadják a fiatalos szemléletű, szubjektív alkotói megközelítéseket, és elsősorban olyan filmeket várnak, amik valamilyen rejtély, bűnügy, titok körül zajló cselekményt dolgoznak fel, vagy a költészet valamely elemét, verset, balladát, költői életművet mutatnak be filmes formanyelven, avagy az emberi élet sokszínűségét ábrázolják, egy vagy több cselekményszállal és fordulattal.

 

Egy alkotó, vagy alkotó csoport legfeljebb öt filmmel nevezhet (bármely kategóriában), amelyek hossza egyenként csak indokolt esetben haladhatja meg a 60 percet.

A nevezési határidő: 2018. augusztus 5.

Információ: www.vers.hu/versenyek, nevezés: magyarversmondok@gmail.com.

A filmeket előzsűri válogatja a versenyprogramba.

A beválogatott alkotásokat közönség előtt vetítik a Szemesi Nyármarasztó Napok keretében.

A négy műfaji kategória nyertesének alkotói, alkotócsoport esetén képviselői repülőjegyet nyernek a 2019-es cannes-i filmfesztivál idejére, filmjük pedig bekerül a Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál programjába is.

 

Balatonszemes Község Önkormányzata, a Latinovits Emlékmű Alapítvány, a Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Ház és a Magyar Versmondók Egyesülete közvetlenül Bujtor István halála után alapította meg a Filmfesztivált. A balatonszemesi származású, Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer tiszteletére létrehozott seregszemle versenyprogramja bárki számára nyitott: önálló alkotók, valamint műhelyek, filmstúdiók számára is.

 

A fesztiválprogramban Bujtor István válogatott filmjeit is megnézheti majd a közönség, és a tavalyi győztes filmek is vászonra kerülnek: Chilton Flóra Telefonok filmsorozatának Célkeresztben című rövidfilmje, Aracsi Norbert: Remember me/Emlékezz rám című, angol nyelven forgatott egyszereplős kisjátékfilmje, Kató Hajnalka etűdje, amely Rakovszky Zsuzsa: Egyirányú utca című versét dolgozza fel, és Helstáb Martin: Hurut című animációs alkotása. A szakmai seregszemle részeként fiataloknak rendeznek filmes workshopot, s emellett a közönség szervezetten is elzarándokolhat a Bujtor-Latinovits dinasztia végső nyughelyéhez.

 

A Filmfesztivál védnöke Kiss László, a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke, házigazdája Farkas Zsuzsanna, a Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, zsűrielnöke Lutter Imre producer, médiaszakember, előadóművész. A Filmfesztivál támogatója a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia. Bővebb információ: www.vers.hu

 

Forrás: Magyar Versmondók Egyesülete





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

A montreali filmfesztiválon mutatják be a Curtiz című filmet

A filmet a magyar közönség a tervek szerint októberben tekintheti meg.

Huszonötezer nézője volt a Csíksomlyói passiónak a Nyeregben

A produkciót eredetileg a Nemzeti Színház mutatta be 2017 tavaszán.

Kitüntetések az ünnep alkalmából

Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A Nemzeti Színház megérkezik Csíksomlyóra

A produkciót a Duna Televízió élőben közvetíti.

Kurultáj Bugacon

Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényén csaknem négyszáz hagyományőrző csoport mutatkozik be.

Elhunyt Kerényi Imre rendező, színigazgató

Türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!