Angolkisasszonyok Nyíregyházán


2017.05.14.


Az Angolkisasszonyok rendje egy pápai jogú női szerzetes intézmény, mai neve: Congregatio Jesu. Alapítása Ward Mária (1585–1645) nevéhez fűzõdik, aki Angliából elmenekülve, Flandriában vetette meg a szerzetesrend alapjait. Társaival arra vállalkozott, hogy angol lányokat katolikus hitükben megerősítve neveljen. Pázmány Péter hívására a rend nővérei 1627-ben, Pozsonyban alapítottak egy rövid életű leányintézetet. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2017. május 12-ei számában)


 Késõbb újabb alapítások történtek Magyarországon, Nyíregyházán Énekes János prelátus-kanonok hívására 1929-ben telepedtek le.

A közösség egyik legfontosabb hivatása az oktatás-nevelés volt. Városunkban ennek a szolgálatára több intézményt is felállítottak. Elsõként egy nõi felsõkereskedelmi iskolát nyitottak 43 növendékkel, majd 1930-ban elemit és leánylíceumot alapítottak. Elsõ otthonukat egy Madách utcai polgári házban alakították ki, majd 1931-ben átköltöztek a Széchenyi utcai úgynevezett Gencsy-házba. A képünkön is látható épületet Novák Gyula vármegyei jegyzõ építtette Kéry Gyulával 1899-ben, késõbb Gencsy Albert kislétai földbirtokos vette meg. Az Angolkisasszonyok 1931-ben vásárolták meg és alakították át iskolai célokra. A város 100 ezer téglás adományának köszönhetõen is, 1932 nyarán a líceum céljait szolgáló épületet emeltek négy osztállyal és igazgatói irodával. Az internátusi tanulók elhelyezésérõl 1933 szeptemberétõl pedig a Komjáthy családtól bérelt, majd megvásárolt épület szolgált. Ezt Komjáthy Kázmér ügyvéd építtette 1922–23-ban Kovács Dezsõ tervei szerint, ifj. Tóth Pál kivitelezésében.
Az Angolkisasszonyok által mûködtetett oktatási intézmények céljaként azt tûzték ki, hogy „a reá bízott leánykákat vallásos és hazafias szellemben, mûvelt, finomlelkû, életre való nõkké” neveljék. E munkát segítette az alapító fõnöknõ, Mater Lengyel Júlia (1938-ig, ekkor visszahelyezték Egerbe, ott hunyt el 1946-ban) és az igazgató Mater Tauffer Ilona is. A rend tagjai 1948-ig tevékenykedhettek, ekkor iskoláikat országszerte államosították.

(Szerzõ: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)





« vissza

TOP24
Legfrissebb hírek videóval
Programajánló
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Oláh Sándor emléktáblája elõtt

Emléktábla állít emléket Oláh Sándornak, aki az első világháborúban hősi halált halt.

„Évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében”

Hermann Ottó javasolta 1900-ban, hogy hazánkban is szenteljenek egy napot a madaraknak és a fáknak.

„Nem feledésben van orvosság, hanem éppen az emlékezésben

Emléktáblát állított a város 1998-ban a Felvidékről áttelepített magyar családok tiszteletére.

„Énekelj, magyar ifjúság!” – Kodály-hangverseny 1942-ben

Kodály Zoltán 1926 majd 1937 után 1942-ben is tiszteletét tette városunkban.

Kodály-hangverseny 1937-ben

1982-ben emléktáblát helyeztek el a Móricz Zsigmond Színház épületén.

Eredetileg püspöki palotának épült...

Talán kevesen tudják, hogy a Sóstói út elején álló épületet eredetileg püspöki palotának építették.

Ezt olvasta már?
X
Egyházzenei Fesztivál
Június 1-jén 19.30 órától a New College Oxford kórusa hallható Nyíregyházán.
Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Impresszum Írjon nekünk
© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!