Link küldése Link küldése

Amiről az utcák mesélnek... - 2018 új emlékjelei




2019.01.12.


 A Jósa András Kórház azon intézmények sorába tartozik, amely történetét és nagyjainak emlékét különböző emlékjelek állításával is igyekszik megörökíteni. A sebészeti tömbben található a „tudós gyógyító osztályvezető főorvo­sok” panteonja, amely dr. Csüllög Ferenc plakettjével bõvült októberben. Az alapításának 100. évfordulóját ünneplő szemészeti osztály egykori vezetője 1969-ben érkezett Nyíregyházára, s nyugdíjba vonulásáig, 1995-ig látta el az osztály vezetését. December elsején szintén kórházi ünnepségre szólt a meghívó: dr. Mohácsi László professzor emléke előtt tisztelegtek egy domborműves emléktábla leleplezésével. Az 1999-ben Nyíregyháza díszpolgárává is választott professzor alapította ötven évvel ezelõtt a kórház önálló urológiai osztályát. (Megjelent a Nyíregyházi Napló január 11-ei számában).


 A Trianon Társaság Nyíregyházi Szervezetének kezdeményezésére már több emléktáblát helyeztek el. Nevükhöz fûzõdnek a városháza Bethlen Gábor utcai oldalán gróf Esterházy János és gróf Apponyi Albert dombormûves táblái, míg a megyeháza épületén a M. Kir. 12. Rákóczi Ferenc 12. honvéd gyalogezred doni harcokban elesett hõseinek, valamint a Székely Hadosztálynak állítottak emléket. E megyeházi emlékfalat bõvítették 2018 decemberében Vén Zoltán aranysarkantyús vitéz emléktáblájának a leleplezésével. A Rákóczi Szövetséggel karöltve minden évben megemlékezéseket is szerveznek az emléktáblákhoz az aktuális évfordulók napján.
A katonai hagyományápolást tekinti egyik fontos feladatának a Szabolcsi Honvéd Műszaki Hagyományőrző Bajtársi Egyesület, amely szintén szorgos emléktábla-állító. Az egykori Damjanich laktanya alakulataira már négy emlékjel is figyelmeztet, míg az elmúlt év márciusában a huszár laktanyában szolgált alakulatoknak állítottak emléket.
Év elején dr. Bernstein Béla fõrabbi születésének a 150. évfordulójára emlékeztek egy tábla leleplezésével a zsinagógában, míg õsszel az alapításának 100. évfordulóját ünneplõ Széchenyi István Közgazdasági Szakgimnázium névadója elõtt tisztelgett egy emlékoszlop állításával (képünkön).


(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!