Link küldése Link küldése


Amiről az utcák mesélnek… - A vörös csillag árnyékában…


2017.07.21.


A második világháború végén a felszabadító szovjet hadsereg katonái új hódítókként megszállták hazánkat és asszisztáltak a kommunista hatalomátvételéhez. Derékba tört a szép reményekre jogosító demokráciánk és átadta helyét a Moszkvára figyelő pártállami rendszernek.


 Utcáink, tereink és épületeink szennyeződtek be az átkereszteléseknek, a felállított szobroknak, az ünnepnapokon kihelyezett vörös zászlóknak és a hétköznapokon is mindent ellepő vörös csillagoknak köszönhetően. Városunkban már 1944-ben teret neveztek el Leninről, de utcát, emléktáblát és szobrot kapott Malinovszkij is. A „felszabadítóknak” szóltak a Gorkijról, Makarenkóról és a Zsdanovról elkeresztelt utcák, a Szent István utca Vörös Hadsereg útja lett, míg a kommunizmus nemzetköziségét hirdette a Beloiannisz tér és a Dimitrov utca.

A visszacsatolt országrészek szocialista országok fővárosainak neveivé vedlettek át, így lett például az Erdély utcából Bukarest utca. Az 1950-es évek elején a tanácsköztársaság és a hazai munkásmozgalom alakjai is felkerültek a tér- és utcanév-táblákra: Fürst Sándor, Mosolygó Antal, Rózsa Ferenc, Sallai Imre, Schönherz Zoltán. Császy Lászlóról egy utca mellett a tanárképző főiskola kollégiumát is elnevezték, Ságvári Endre pedig egy egész városrész névadója lett. Utcát kapott a helyi születésű Soltész Mihály is, akit a munkásmozgalom hős mártírjának tekintett, valójában egy szerelmi féltékenység áldozata lett.

E teljesség igénye nélkül készült listáról nem maradhat le a szintén nyíregyházi születésű Szamuely Tibor, akinek különböző időben három tér is viselte nevét: az állomás előtti tér, a Búza tér és a Bessenyei tér. A Szamuely család Búza téri házát emléktáblával jelölték meg, míg az állomás előtt 1969-ben szobrát állították fel. 1980 novemberétől az MSZMP székházába sietők meghajthatták fejüket Lenin szobra előtt, akinek tiszteletére ekkor még a teret is átnevezték. A tér déli oldalán található pártházat 1971-ben, Jantner Andor tervei alapján építették. A hasáb alakú toronyház tetején természetesen szintén a vörös csillag díszelgett. (Folyt. köv.)

Szerző: Ilyés Gábor helytörténész

Megjelent a Nyíregyházi Napló 2014.02.21-i számában.





« vissza

TOP24
Legfrissebb hírek videóval
Programajánló
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Az igazságszolgáltatás istennőjének szobrai

Nyíregyháza első köztéri képzőművészeti alkotásai épületdíszítő funkciót töltenek be.

AMIRŐL AZ UTCÁK MESÉLNEK... - 70 ÉVE HUNYT EL ZSOLNAI VILMOS

A nagy múltú Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban számos emléktábla figyelmeztet arra...

Amiről az utcák mesélnek - 120 éve Thália szolgálatában

i 1894. február 6-án ünnepélyesen megnyílt Thália nyíregyházi hajléka.

Amiről az utcák mesélnek... - A „világosság temploma”

Története miatt a Benczúr (korábban Károlyi) tér talán legérdekesebb épülete a 18. szám alatti.

Amiről az utcák mesélnek... - A ferences barátok rendháza

1937. 08. 15-én Török Dezső kanonok helyezte el a ferencesek templomának és rendházának alapkövét.

Amiről az utcák mesélnek... - Egy kis sóstóhegyi tücsökzene

Sóstóhegy Szabó Lőrincről elnevezett utcája irodalomtörténeti csemegével szolgál.

Ezt olvasta már?
X
Programokból nem lesz hiány
Számtalan program vár Nyíregyházán.
Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Impresszum Írjon nekünk
© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!