Link küldése Link küldése

Alföldi szecesszió – kiállítás




2016.01.06.



A rendezvény a Városvédő Egyesület Beszélgessünk városunkról! című sorozatának következő állomása. Megnyitó: 16 óra.

A kiállítást – melyen több nyíregyházi épületet is bemutatnak – Kiskunfélegyházán láthatta először a közönség. A Balogh Bertalan Művészeti Alapítvány a Magyar Művészeti Akadémia pályázatán nyert támogatást a megvalósításához. A kiállítás kiinduló koncepciója az volt, hogy bár 2008-ban Gerle János szerkesztésében és Bagyinkszi Zoltán fotóival jelent meg egy Alföldi szecesszió című album, ám e könyvanyag merítése közel sem terjedt ki az Alföld területének egészére, olyan városok hiányoznak belőle, mint éppen Nyíregyháza, Nyírbátor, Baja, a kisebb városokról, mint Tiszakécske, s teljesen hiányzó területekről, mint Jász-Nagykun-Szolnok megye nem is szólva. S miután az Alföldnek igen jelentős szecessziós épített öröksége van, a szervezők úgy érezték, éppen itt az ideje, hogy összegyűjtsék ezeket az értékeket.
A kiállítás ezért a lehető legteljesebb merítésből válogatott képanyagot, olyan épületekről is, amelyek már nincsenek meg. Tíz tematikus és tíz mikrorégiós tablón több mint 150 épület szerepel. A nyíregyházi épületekről a szerkesztők a Nyíregyházi Városvédő Egyesülettől kaptak fotókat, reprókat (archív fotó, képeslap).
A kiállítás a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban mutatkozott be, vándorútjának első állomása Nyíregyháza, ahonnan Nyírbátorba szállítja a Bátori Múzeum, ezt követően Szegeden lesz látható, illetve több határainkon túli településen is kiállítják a négynyelvű tablókat.





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

ÉN-TE-MI? Ő-TI-ŐK? - Laár András előadóestje Nyíregyházán

Laár András komolyan szórakoztató előadóestje várja az érdeklődőket január 31-én a VMKK-ban.

Az „Alkotó Idősek” pályázati anyagának kiállítása a VMKK-ban

Az „Alkotó Idősek" pályázati anyagának kiállítása január 22-től február 28-ig fogadja a látogatókat.

Ünnepség a magyar kultúra napja tiszteletére

Ünnepi műsorral, előadással, kiállításokkal várják a városlakókat a magyar kultúra napján.

Jégkorszak - kiállítás a Jósa András Múzeumban

A Magyar Természettudományi Múzeum vándorkiállítása január 22-től a Jósa András Múzeumban.

Ha jöttök lesztek, ha hoztok esztek. - Pálinkaversennyel egybekötött bál Borbányán

Pálinkaversennyel egybekötött, zenés-táncos batyus bált rendeznek február 15-én Borbányán.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!