Link küldése Link küldése

Adventi Kupa - az egyházi és a civil élet közszereplői csapnak össze a futball pályán




2018.12.05.


 13. alkalommal rendezik meg az Adventi Kupa teremlabdarúgó tornát. Hat csapat méri össze erejét.


Az Adventi Kupa kispályás terem-labdarúgótornát több mint tíz évvel ezelőtt szervezték meg először, dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző úr kezdeményezésére. Az azóta szép hagyománnyá nemesedett tornára minden évben decemberben az adventi időszakban kerül sor. Célja, hogy az egyházi és a civil élet közszereplői, döntéshozói és alkalmazottai jobban megismerhessék egymást és közösen erősíthessék az együvé tartozás nemes eszméjét és az ünnepvárás magasztos gondolatát.

- Egy nagyon jó hangulatú torna szokott lenni, és nem számít a győztes! Ismerkedünk egymással, beszélgetünk, közösen szurkolunk, sportolunk. Örülök, hogy ismét megrendezzük - mondta Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző. 

Az idei torna házigazdája a Római Katolikus Egyház, egészen pontosan a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Főplébánia. Hat csapat vesz részt, a rendező mellett a Városháza, a Görögkatolikus, a Református, az Evangélikus egyház és a Kormányhivatal.

- Gálamérkőzéseket játszunk, tehát az eredmény másodlagos. Büszkék vagyunk arra, hogy most mi szervezhetjük a tornát, a csapatunk pedig formálódik, meglátjuk mire képes - mondta Bákonyi János római katolikus iskolalelkész.

A sajtótájékoztatón sorsolták ki a menetrendet, az együttesek pedig körmérkőzéseket vívnak. A játékosok között több püspök illetve kormánymegbízott is lesz. A tornát csütörtökön rendezik a Filo Sportcsarnokban.

Dankó László





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Úszni jó - sporteszközöket kaptak a Sportcentrum legkisebb úszói

A Hiszek Benned program keretében 1 millió forint értékű eszköz segíti az edzéseket

Kosárlabda NB-II - Gyulán nyert a Sunshine NYIKSE

A junior csapat a felsőházba jutott

Bajnokok - Bakosi Péter és Zajácz Petra is aranyérmes az OB-n

A nyíregyházi magasugró 8. alkalommal végzett az élen

Címvédés - KUPAGYŐZTES A FATUM NYÍREGYHÁZA!!!

Játszmát sem veszítettek a mieink a döntőben



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!