A Szpari Belekben, egy játékos itthon


2017.01.11.


Kalandos körülmények után megérkezett Törökországba a Nyíregyháza Spartacus. A csapat a tervezettnél egy nappal tovább marad. Egy labdarúgó sérülés miatt nem utazhatott a többiekkel.


 Hétfőn hajnali négykor indult el Nyíregyházáról a Spartacus busza, ám hiába érkeztek meg időben Budapestre, a törökországi havazások miatt Isztambul nem fogadott járatokat. Végül kedden szállhatott fel a labdarúgócsapat gépe, majd egy átszállás és sok-sok várakozás után szerdán reggel 5 óra után érkeztek meg az edzőtáborba. Egy játékos nem tarthatott a többiekkel. Harsányi Zoltánnak ősszel beszakadt a combközelítője, és bár a sérülés teljesen rendbe jött, az első tréningen fájdalmat érzett a derekában.

- Nagyon lassan gyógyult a sérülésem, de a kezelések után végül úgy tűnt, rendbe jött. Budapesten az ultrahangos vizsgálat is azt mutatta, hogy terhelhető, így az első edzésen el is kezdtem a munkát, de egy szúró fájdalmat éreztem a derekamban. Azt mondták, a sérülés miatt a többi izom vette át a terhelést, ezért most speciális edzéseket kell végeznem. Minden nap Tarnóczy Zalán csapatával készülök illetve rehabilitációra járok, úszok, így sűrűek a napjaim. A legjobban azt sajnálom, hogy nem mehettem a többiekkel az edzőtáborba, szerettem volna a csapattal készülni. Most azért dolgozok folyamatosan, hogy mire visszatérnek, teljesen rendbe jöjjek, és bekapcsolódhassak a közös munkába - mondta Harsányi Zoltán játékos. 

Ami a keretet illeti, szerdán már edzést tartott Véber György a játékosoknak Törökországban, és a folytatásban napi két tréning vár a labdarúgókra.  A jövő hét közepétől Nyíregyházán készül majd a csapat, és január 21-én felkészülési mérkőzést is játszik. Februárban újabb törökországi edzőtábor következik, ekkor négy meccs is szerepel a programban külföldi gárdák ellen.

Dankó László





« vissza

TOP24
Legfrissebb hírek videóval
Programajánló
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Nyolcat rúgott két meccsen a Szpari

A Tállyát és a Cigándot is magabiztosan verte a Nyíregyháza Spartacus a bajnoki főpróbán

Vizes vb - Sós Csaba: jól sikerült a kezdés

Már most látszott, hogy "Hosszú Katinka bombaformában van".

Idei legjobbját dobta

62.69-vel az idei legjobb eredményével lett első a diszkoszvető Szikszai Róbert.

Itthon készül a Szpari

A két hetes edzőtábor után ismét hazai környezetben készül a Nyíregyháza Spartacus.

Hatházi Dóra készül az Eyof-ra

Hamarosan kezdetét veszi az Eyof, vagyis az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál.

Autókat kapott a Szpari

Az egyik nyíregyházi szalon is segíti a labdarúgó klubot

Ezt olvasta már?
X
Figyelmeztető előrejelzés van érvényben
Az ország nagyobbik, délkeleti felén 25, 26 fok körüli középhőmérséklet várható.
Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Impresszum Írjon nekünk
© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!