A fekete tányéralma lett az év gyümölcsfajtája


Link küldése Link küldése

A fekete tányéralma lett az év gyümölcsfajtája




2018.02.02.


Nagyszüleink gyümölcsösének nagy múltú fajtája, a fekete tányéralma lett az Év gyümölcsfajtája. Az MKSZN által tavaly hagyományteremtő szándékkal indított szavazáson két különleges fajta, a Fekete berkenye és a Pipacs1 meggy mellett indult az az ősrégi magyar alma, amely idén a vállalat lakossági programjának központi elemévé vált.


Interaktív almatérképpel, közterületi gyümölcsfa-ültetéssel, kulturális- és edukációs programmal készül az évre a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft (MKSZN), a magyar gyümölcsfajták szaporításáért és forgalmazásáért felelős vállalat. A programok középpontjában az év gyümölcsfajtája, a Tányéralma áll majd, amely a tavaly indított szavazáson a Pipacs1 meggy és a Fekete berkenye közül került ki győztesen.


Forrás: MKSZN

A tányéralma egy Erdélyből származó, ősrégi magyar gyümölcsfajta, amelyre sokan emlékezhetnek nagyszüleik gyümölcsöséből, vagy mint népszerű rétesalma. A viszonylag vastag héjú gyümölcs igen zamatos, fűszeres illatú, és érdekessége, hogy helyes tárolás mellett ősztől akár márciusig is képes ellátni bennünket friss ízekkel. Az év gyümölcsfajtája mindemellett egy rendkívül jól termő, ellenálló fajta is, amely országszerte bárhol termeszthető, mivel jól alkalmazkodik a környezetéhez.

A szavazás célként tűzte ki a különleges, magyar gyümölcsfajták népszerűsítését, így az év során számos olyan programmal készül az MKSZN, ahol mind a kertészek, mind a fogyasztók megismerkedhetnek a Fekete Tányéralmával és felhasználási lehetőségeivel.

További információ: www.mkszn.hu és www.facebook.com/mkszn/


Forrás: hirado.hu





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Érdemes a vonatot választani

Augusztus 15-ig még megvásárolható a korlátlan utazást biztosító, 30 napos Vakáció-bérlet.

Perseida meteorraj

A Perseidák az egyik legismertebb, sűrű csillaghullást előidéző meteorraj.

X. Országos Veterán Foci Fesztivál

A folytatásban négy fontos szó vezérel: soha ne add fel!

Szakértő: a magyar utazók fele köt biztosítást

A tengerparton nyaralók gyakran keresik az assistance szolgáltatót.

Jövő hétvégén Magyar Nagydíj

Így változik a közlekedés rendje.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!