Link küldése Link küldése

87. Ünnepi Könyvhét Nyíregyházán




2016.06.09.



– 1929-ben, 87 esztendővel ezelőtt a könyvhét megálmodói azzal a vággyal indították útjára az eseményt, hogy népszerűsítsék az olvasást, egyúttal megszerettessék a könyveket. Az egyre inkább digitalizálódó világunkban ez a cél egyre aktuálisabb – mondta megnyitó beszédében Bajnay Kornél önkormányzati képviselő, aki hozzátette, a Guttenberg galaxis vége még várathat magára, ugyanis mindegy min olvassuk a történetet, könyvben vagy e-bookon, az olvasás pallérozza az elmét és fejleszti a szókincset. Mindezek mellett pedig érzelmileg is pluszt ad az olvasónak, ha könyvet vesz a kezébe.

 

További képekért kattintson a fotóra!

– Az olvasás népszerűsítése mellett az esemény másik fontos célja, hogy lehetőséget biztosítson a helyi alkotók bemutatkozására – mondta Tomasovszki Anita, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.

 

Találkozni az alkotókkal

 

A több mint nyolc esztendeje töretlen sikerrel megrendezett esemény egyik legfontosabb momentuma, az olvasók és az alkotók találkozása. A nyíregyházi könyvhét idei eseménysorozatán több országosan is elismert alkotó várja az olvasás szerelmeseit. Itt lesz Péterfy Gergely, József Attila-díjas író, Nemere István író-műfordító és a Washingtonban élő Trembácz Éva Zsuzsanna is. A megnyitó napján a József Attila-díjas Darvasi Lászlóval beszélgethetett a közönség, aki elmondta, számára mindig nagy izgalommal várt esemény a könyvhét, ugyanis ilyenkor mindig újdonsággal érkezik, illetve örömmel veszi az olvasói kérdéseket is.

 

Kulturális programok

 

A június 13-áig tartó ünnepi könyvhét kísérő rendezvényei között lesz fotó- és festménykiállítás, hangosolvasási verseny, dedikálás, könyvkígyó akció, népi játszóház és barkács-kuckó is. A Kossuth téren esténként zenei koncertek szórakoztatják majd a közönséget. A könyvtárban pedig ingyenes lesz a beiratkozás, valamint a kölcsönzött könyvek visszaadására amnesztiahetet hirdetnek.

Piszár Tünde

(Fotó: Szarka Lajos)





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Ideiglenesen lezárták a Toldi utca Deák Ferenc és Kölcsey utca közötti szakaszát

Faápolási munkák miatt ideiglenesen lezárták a Toldi utca egy szakaszát.

Hidegkátyúzás a belvárosban – Folyamatos a téli útburkolati hibák javítása

Hidegkátyúzást végeztek a NYÍRVV Kft. szakemberei a belváros több útszakaszán.

Emlékdélutánt tartottak Henzsel Ágota főlevéltáros tiszteletére Nyíregyházán

A tavalyi év végén váratlanul elhunyt kollégára, kutatóra, Henzsel Ágota főlevéltárosra emlékeztek.

Fokozott rendőri jelenlét a téli időszakban – Öt tanács a Rendőr-főkapitányságtól

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának öt tanácsa.

A piros háznál parkolók figyelmét kérik!

A Vay Ádám körúti piros ház belső udvarán már korábban megváltozott a forgalmi rend.

Az Education járt és bemutatkozott a Nyíregyházi Egyetem – Folyamatos volt az érdeklődés

Az Educatio megnyitója után a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének hallgatói adtak műsort.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!