Első kézből

Thészeusz, a Plutarkhosz leírásából is jól ismert, véres csatákat megvívó mitológiai hős hogyan került egy magyar szerző gyermekdarabjába? – erről beszélgettünk a szerzővel a premier előtti percekben.
– Tasnádi Csaba igazgató úrral már régen terveztük, hogy színpadra állítjuk az egyik művemet. Az elmúlt évben közölte, hogy a „görögöt” választották. Nagyon örültem neki, mert volt ennek a darabnak egy éveken át nagy sikerrel játszott bábszínházi változata a Stúdió K-ban, egy utcaszínházi előadása Szabadkán, s most nagyon kíváncsi vagyok, hogy a nagyszínpadon hogyan fog működni. Minden adottság megvan ahhoz, hogy jó előadás legyen.

Én az előző napon már láttam a főpróbát, s megnyugtattam az írót, nagyon jól fogadták a gyerekek: jókat nevettek, avagy alkalmanként együtt izgultak a főszereplővel, hogy sikeresen kivághassa magát nehéz helyzeteiből. Ezt nagyon fontosnak tartja az író, bár önmagában ez még nem teszi elbizakodottá, mert – sok-sok gyermekdarab létrejöttében közreműködőként – véleménye szerint a kicsik mindenért nagyon hálásak. Oda kell figyelni, hogy végig fenn tudják tartani a feszültséget, s akkor megnyerte a rendező a játszmát.
Arra a kérdésemre, hogyan „született meg” a Rettentő görög vitéz, a következőket válaszolta.
– Fodor Tamás, a Stúdió K igazgatója azzal keresett meg, hogy írjak egy darabot Thészeuszról. Képtelenségnek tartottam az ötletet, mert az antik hős mindenkit le­gyilko­lá­szott maga körül. Hosszú győzködés után végül is kötélnek álltam. Szerencsésebbnek tartottuk azonban, ha nem a nagy Thé­szeuszt mutatjuk be, hanem a kamaszt, a gyerekekhez korban közelebb állót, aki nem akar senkit bántani, hanem az eszével szeretne boldogulni, s aki mindig enne, mint a tinédzserek. Mindenkitől egy szelet kenyeret kér, de nem ad senki neki. Még az apja is azt mondja: „Ne zabálj folyton!” Azt mutattuk be, hogy csinál valakiből a kényszer hőst. Ő csak el akart jutni az apjához, mert apahiánya volt, enni akart, barátkozni akart, ezzel szemben mindenütt meg akarták ölni. Hirtelen összetalálkozott azzal a világgal, amivel minden gyermek összetalálkozik, ha eljut a kamaszkorig.
Zalán Tibor elmondta továbbá, fontosnak tartotta, hogy ne a tévésorozatok brutalitását közvetítsék a gyerekek felé, hanem humorral, esendőséggel ruházzuk fel a felnövő hőst. A remek hangulatú darabot nézve az emberben az a vélemény alakul ki, hogy nagyon jól érezte magát az író alkotás közben. Ezt cáfolja. Nem szeret írni, hiszen az nagyon kemény munka. Azt már ugyanakkor szereti, amikor készen van, s mint most, megnézheti a színházban az előadást, aminek a szövegkönyvét ő írta. Valószínű a rímek, a nyelvi játékok miatt alakul ki a nézőkben ez a vélemény, amire bőven akad példa a darabban. A főhős alapelve például: „Többet ésszel, mint a karddal, Rólam szól majd minden kardal.”
– Fodor Tamásnak igaza volt, hogy versben kell írni a jó gyermekdarabot – folytatta. –Humorral kell oldani a kritikus helyzeteket, hogy belefeledkezzenek a nézők a szövegbe, s fel se fogják, hogy „széttépnek” a színen egy embert.
Ezekkel a darabokkal nem akar közvetlenül tanítani. Azok közé tartozik, akik azt mondják, hogy a színház magatartásformákat mutasson fel. Ha jól teszi a dolgát, akkor a gyermekben berögződik, hogyan lehet ebben a zűrzavaros korban tisztán és egyenesen megállni, nem szégyen tisztességesnek, jónak lenni. Ez nem tanítás, csak saját maga számára is figyelmeztetés, hogy éljünk jobban.

Sz.Kántor Éva