nyiregyhaza.hu
Hírek Galéria

Városháza Városinfo Programajánló

Műsorajánló

E-Városháza

Hírek » Sporthírek

Ismét második lett a csapat


Nyíregyházán rendezték az Atlétikai Csapatbajnokság Keleti elődöntőjét.

Komoly mezőny érkezett az Atlétikai Csapatbajnokság nyíregyházi elődöntőjére. Mivel ez volt a szezon első rangos szabadtéri versenye, így igyekezett minden egyesület elindítani legjobbjait. A Nyíregyházi Sportcentrum – csakúgy mint egy éve – a Debrecennel alkotott közös csapatot, és a szombati nap után az élen állt. Mindezt tette úgy, hogy Helebrandt Máté sérülés miatt nem indulhatott, a bemelegítésnél pedig kiderült, Bakosi Péter sem állhat rajthoz.

– Sajnos meghúzódott a lába, és az ugrásoknál komoly fájdalmat érzett. Úgy döntöttünk, nem kockáztatjuk meg, hogy nagyobb probléma legyen, ezért Péter nem indult – mondta a versenyző édesapja, Bakosi Béla.

Mivel a magasugró és a gyalogló is favorit volt, 24 pontot bukott szombaton a nyírségi csapat, Káplár János diszkoszvetőként viszont súlylökésben is elindult, és negyedik lett.  

– Elégedett vagyok, hiszen egyéni csúcsot javítottam súlylökésben, de inkább maradok a diszkosznál – mondta mosolyogva a versenyző.

A számot egyébként Kerekes László révén nyíregyházi sportoló nyerte, Káplár János pedig diszkoszban a harmadik lett, itt csapattársa, Szikszai Róbert nyert, 59 méter fölötti dobással. Összesen kilenc számban végzett az élen NYSC versenyző, Kerekes Dóra, Ónodi Dávid, Palásti Luca, Guba Liliána, Pál Robin, Aradi Stefánia és a 4x400 méteres női váltó is első lett. Bár végig vezetett  Nyíregyháza és Debrecen közös csapata, a hajrában végül – ugyanúgy mint egy éve – a GEAC-BEAC-Ikarus együttese fordított és az élen végzett. Az első hat helyezett jutott az elődöntőből a székesfehérvári fináléba. 

Atlétikai Csapatbajnokság Keleti elődöntő

Nyíregyháza

Végeredmény: 1. GEAC-BEAC-Ikarus 444 pont, 2. DSC-SI-NYSC 416, 3. Viharsarok 357, 4. Ferencváros 322, 5. Heves Kunok 292, 6. DuVáCse 287 – továbbjutottak, 7. K-B-PSE 248, 8. Hódút 137, 9. MVSI-Tiszaújváros 121, 10. ELTE Ma 92, 11. MAC-MTK 77.

Dankó László


nyomtatás | vissza



További hírek

2017.02.22. Nyíregyháza polgármestere a Facebookon jelentette be! LEGOLAND épül!
2017.02.22. LEGOLAND Discovery Center Nyíregyházán!
2017.02.22. Nyertes pályázat
2017.02.22. Élettörténetek Nyíregyházán
2017.02.22. Broadway hangulat Nyíregyházán