Rendezvénynaptár
Programajánló
          
|
Hírek » Sporthírek
Sok a sérült a kosarasoknál
Két hét szünet után játszik ismét bajnoki mérkőzést a Marso-Vagép NYKK. A férfi kosarasok a szombathelyi Falco-t fogadják pénteken. A csapat felkészülését nehezítette, hogy többen is sérüléssel, illetve betegséggel bajlódtak az elmúlt napokban.
Siska János, Martins Berkis, Kaluha Csaba, Boldizsár Ferenc. Ők négyen hagytak ki edzéseket sérülések, illetve betegségek miatt az elmúlt napokban. Boldizsár Ferenc játéka kérdéses is pénteken. A rutinos center lába még a körmendi bajnokin húzódott meg, és bár tegnap már futott, így sem valószínű, hogy játszhat pénteken. Pedig a Falco elleni meccs vízválasztó lesz. – Ha sikerül a hullámvölgyből kilábaló Falco-t legyőzni, akkor marad esélyünk arra, hogy egy sikeres középszakasz után az első nyolcban végezzünk majd. Ehhez még az is kell, hogy a Debrecen és az Alba-Fehérvár elleni két meccsből legalább egyet nyerjünk. Ha viszont nem győzünk a Falco ellen, akkor szinte biztosan nem jutunk a felsőházba, ezért nagyon fontos lesz a pénteki találkozó – mondta Ferenczi Tamás vezetőedző.
A szombathelyiek szezon közben már két légióst cseréltek, vasárnap pedig Stafford személyében egy harmadik külföldi is érkezett. Utóbbinak mindössze néhány napja volt arra, hogy megismerje a Falco játékrendszerét, így nem lehet tudni milyen teljesítményre képes. Ő játszott már idén a Bujtosi Szabadidő Csarnokban, akkor a debreceniekkel vesztesen hagyhatta el a pályát.
D. L.
További hírek
|
Első kézből |
Etikai kódexet alkot a közgyűlés »
Nyíregyháza város képviselő-testületének májusi ülésén több mint 22 napirend került a városatyák elé. A közgyűlésen többek között megvitatták a NYÍRVV beszámolóját és döntöttek egy korábban született előnytelen szerződés rendezéséről – a Fény-Invest ügyről részletesen is kérdeztük a képviselőket.
Fény-Invest - a sötét múlt »
A legutóbbi közgyűlésen az egyik legnagyobb vitát a Fény-Invest ügye váltotta ki. Ennek kapcsán kérdeztük a polgármestert, és a testületet alkotó pártok, szervezetek képviselőit.
Szennyvízprogram- új úton a sikerért »
Nyíregyháza városvezetése kiemelt feladatként kezelte a szennyvízprojekt jogi anomáliáinak feloldását, a reménytelennek hitt megörökölt program folytatását, befejezését. Számos akadály feloldása történt meg az elmúlt időszakban, melynek részleteiről, a nemrégiben kinevezett új projektvezető tájékoztatta lapunkat.
Kié a Vigadó? »
Kézenfekvő lenne a válasz, mely szerint: a nyíregyháziaké. De a helyzet nem ez! Múlt heti cikkünk nyomán több hívás is érkezett szerkesztőségünkbe a Krúdy Vigadóról tudakozódva.
Elitben a nyíregyházi futball »
Elkezdődött az akkreditációja a Bozsik József Labdarúgó Akadémiának. A szigorú minőségbiztosítási eljárást az a belga cég végzi, mely az idei BL győztes Bayern München, és a tavalyi kupagyőztes Chelsea munkájának minőségéért is felel.
Zeneszó hallatszik a Krúdy Vigadó teraszáról »
Régi vágya teljesült a nyíregyháziaknak, amikor 2003-ban átadták az eklektikus stílusban épült Krúdy Szálló örökébe lépett Krúdy Vigadót, hiszen hosszú évekig csúfította Sóstót a leromlott épület. Néhány évi működés és többszöri tulajdonosváltás után, 2010-től senki nem hasznosította a létesítményt, viszont néhány hete újra zeneszó hallatszik hétvégenként a teraszról.
Zöld út az örökösföldi pályáknak »
Már készül az áhított zöld gyep az örökösföldi labdarúgópályán, a létesítmény parkosítása várhatóan őszre készülhet el, így már az idén birtokba lehet venni a 2007 óta húzódó beruházást, melyre közel egymillió eurót költött el az előző városvezetés, ám a pályák használhatatlanok voltak eddig. Nemcsak a létesítményt kellett befejezni az elmúlt két évben, hanem azokat a hiányosságokat is pótolni, amelyek nem az eredeti terveknek megfelelően, vagy egyáltalán nem készültek el.
Közműtitkok a Csaló közben »
Sokaknak okoz kellemetlenséget a Csaló köz közlekedési rendjének átmeneti átalakítása, amit – mint kiderült – előre nem látható okok miatt kellett elrendelni a szennyvízprogram megvalósítása kapcsán. A témában olvasói levelet is kaptunk, melyre az illetékesektől vártunk választ.
|
    

|