Rendezvénynaptár
Programajánló
           
|
Első kézből
KLIK- az átállás nem csak néhány kattintás
2013.02.22.
Ismert tény, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 13 tankerület jött létre 2013. január 1-jétől. A tankerületekben található intézmények típusa és létszáma eltérő. Megyénkben 188 köznevelési intézmény fenntartói jogát vette át a KLIK, melyből 133-ban fenntartóként és működtetőként is jelen van. Ennek jártunk részben utána Kőhegyi Edit, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyháza tankerületi igazgatójának segítségével.
Fenntartás, szakfeladatok
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló Kormányrendelet pontosan szabályozza a tankerületek illetékességét, valamint azon intézmények körét, ahol fenntartói feladatokat lát el a KLIK. A megyeközponti tankerület feladata egyrészt az illetékességi területén működő általános iskolák, alapfokú művészeti iskolák és gimnáziumok fenntartása, másrészt a megye egészére kiterjedően a szakképző iskolák, a kollégiumok, pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátása, valamint a szakmai szolgáltatásokat nyújtó közoktatási intézmények fenntartása. Mint Kőhegyi Edit hangsúlyozta, amennyiben az önkormányzat maradt a működtető, a feladatellátáshoz biztosítják az eszközfeltételeket és szolgáltatásokat. A KLIK szakmai irányításért felelős, a pedagógusok és a szakmai munkát segítők bér- és bérjellegű juttatásait biztosítja, valamint személyi kifizetések tekintetében (például útiköltség-térítés, jubileumi jutalom stb.) áll helyt. Az intézményvezetők feladata továbbra is az iskola jogszerű és szakszerű működésének biztosítása, a pedagógiai programban foglaltak megvalósítása, az intézményben folyó szakmai munka irányítása, ellenőrzése és értékelése.
Ebédjegy, terembérlet
Számos kérdés felmerült nem csak a külső szemlélőkben, például az ebédjegyek kiadása, vagy éppen az eszközbeszerzések, üzemeltetési tennivalók kapcsán, melyre Kőhegyi Edit szerint a válaszok egyértelműek.
A tanulók étkeztetésével kapcsolatos feladatellátás az önkormányzatok kötelessége. A beszerzés és üzemeltetés esetében a főszabály szerint a működtető kötelessége a feladatellátás. A terembérleti szerződéseket pedig továbbra is az intézményvezető írja alá, a tankerületi igazgató ellenjegyzésével. Ezek a napi rutin részei kell hogy legyenek. A nagy egészet nézve ugyanakkor a remények szerint a nagyobb állami felelősségvállalás garantálja, hogy már középtávon is a jelenleginél eredményesebb, igazságosabb és jobb iskolarendszer jön létre. Valamint, hogy egy fenntartható, egységes szakmai elvek alapján szerveződő, a gyerekeknek mindenhol egyenlő esélyeket nyújtó oktatási rendszer működjön az országban.
Átállás, partnerséggel
Az igazgató fogalmazása alapján a rövid idő alatt végrehajtott átállás sikerült, a feladatokat határidőre elvégezték és folyamatosan végzik. A tankerületek határidőre megkötötték az átadás-átvételről szóló megállapodásokat, melyben minden települési önkormányzat partner volt. Az infrastruktúra biztosított az Országzászló tér 1. szám alatt. Engedélyezett létszámuk 21 fő, az álláshelyek betöltöttek. Véleménye szerint a diákok érezték legkevésbé a változást a fenntartóváltás során. A feladatok számottevő része az intézményvezetőkre és a KLIK központ budapesti, valamint járási tankerületi dolgozóira hárult. Az intézmények adatszolgáltatási kötelezettsége várhatóan csupán az elmúlt bő egy hónapban volt az átlagtól eltérő. Kőhegyi Edit ezúton is szeretné rendkívüli munkavégzésüket és segítő hozzáállásukat megköszönni. Mint mondja, lassan már a 2013/2014-es tanév előkészítésével kapcsolatos feladatok kerülnek előtérbe, amelyet a kialakult gyakorlat szerint végeznek.
|
|
|
|
Ma
Fülöp, Evelin
napja van.
|
|
|
Első kézből |
Zöld út az örökösföldi pályáknak »
Már készül az áhított zöld gyep az örökösföldi labdarúgópályán, a létesítmény parkosítása várhatóan őszre készülhet el, így már az idén birtokba lehet venni a 2007 óta húzódó beruházást, melyre közel egymillió eurót költött el az előző városvezetés, ám a pályák használhatatlanok voltak eddig. Nemcsak a létesítményt kellett befejezni az elmúlt két évben, hanem azokat a hiányosságokat is pótolni, amelyek nem az eredeti terveknek megfelelően, vagy egyáltalán nem készültek el.
Közműtitkok a Csaló közben »
Sokaknak okoz kellemetlenséget a Csaló köz közlekedési rendjének átmeneti átalakítása, amit – mint kiderült – előre nem látható okok miatt kellett elrendelni a szennyvízprogram megvalósítása kapcsán. A témában olvasói levelet is kaptunk, melyre az illetékesektől vártunk választ.
Különleges lesz az Ünnepi Könyvhét »
Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár életében több mint 20 évre visszatekintő hagyománya van az Ünnepi Könyvhét méltó megünneplésének. Június 6–9. között az idén is számos program várja a könyvbarátokat.
Misszió a közművelődésért »
Az immár 10 éve működő Art Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány nyertes pályázatát követően 2013. március 1-jétől átvette a Borbányai Művelődési Ház üzemeltetését.
Az idén is Nyírségi Vágta »
Mindenkit szeretettel várnak a szervezők június elején Nyíregyháza–Sóstóhegyre, az Alexander Lovaspályán megrendezendő Nyírségi Vágtára. A program a szeptember közepén Budapesten zajló Nemzeti Vágta Nyíregyházi Előfutama.
Épül-szépül Nyíregyháza »
A NYÍRVV Nonprofit Kft. számos városüzemeltetési feladatot végez az év minden szakában Nyíregyházán. A nyár eleji közterületi munkák folyamatosan zajlanak a városban. Bocskai Péter ügyvezetőt arra kértük, tájékoztassa lapunkat az aktuális teendőkről.
Schlanger András ismét itthon játszik »
Schlanger András életének vissza-visszatérő helyszíne Nyíregyháza. Színészi pályáját itt kezdte, majd kis kitérő után művészeti vezetőként, később vendégművészként tért vissza, s most több év kihagyás után a Móricz Zsigmond Színház Tigris és hiéna című előadásában láthatja újra a nagyérdemű Sámson, a zsoldos szerepében.
Bábos bemutató babákkal »
A színházi évadnak lassan vége, mégis premierre készülnek Nyíregyházán. Az Aranyos tarajos azonban nem a kőszínházban kerül színre, hanem a Korzó Bevásárlóközpontban. A rutinosabb szülők ebből már sejthetik: ez csak a Burattinó Bábszínház bemutatója lehet!
Nyíregyházi honvédek 1848-ban »
1848. május 16. a magyar honvédség születésnapja. E napon és május 21-én, a Magyar Honvédelem Napján emlékezzünk kegyelettel szabadságharcos elődeinkre!
Mert Társaságra vagyunk teremtve… »
Ez a természetes, az emberhez méltó! Bessenyei Györgytől, a felvilágosodás korának nagy klasszikusától való az emberiség számára örökül hagyott, és itt a címben idézett tétel. Ki is csodálkozhatna azon a törekvésen, hogy mi, a Bessenyei Társaságra teremtett halandók, valami jót, mások számára is hasznosat, szép dolgot vállaltunk, történetesen a névadónk, Bessenyei szellemi értékeinek gondozását, egyidejűleg a hagyományok ápolásával.
Poros faluból lett nagyváros »
Minden év májusában, Városnapok keretében emlékezik Nyíregyháza városalapító őseire. Ekkor programok sora mutatja be a város múltját, örökségünket, emlékeinket. Ugyanakkor ezek a napok lehetőséget adnak arra is, hogy a múlt gyökerei mellett a jelenre is jobban odafigyeljünk.
|
   

|