Jogosítványok érvényessége


2017.01.10.


Január 1-től az ügyfél születésnapjához igazítják a jogosítványok érvényességét. Az okmányok személyazonosításra azonban továbbra is 10 évig érvényesek.


Egy vezetői engedélyen, ha apró betűvel tüntették is fel, de jól látszik, hogy két érvényességi idő van. Az egyik magának a jogosítványnak az érvényességi idejét jelöli, amely minden esetben 10 év. Ennek akkor van jelentősége, ha a kártyát személyazonosításra szeretnénk használni. A másik időpont azonban azt mutatja, hogy meddig vagyunk jogosultak a kártyán feltüntetett gépjárműtípusokat vezetni. Ez utóbbi tulajdonképpen a kártya kiváltásának igazi célja. Ezt az időpontot az okmány hátoldalán találjuk, amely minden esetben igazodik az egészségügyi alkalmasság idejéhez, amelyről igazolást a bevett gyakorlat szerint a háziorvosok állítanak ki. 50 év alatt 10 évre, 50 és 62 év között 5 évre, 62 év fölött pedig egy évre ad az orvos alkalmassági igazolást. A szakember szerint az utóbbi időben nagyon sok kritika érte a vezetői engedélyt, mint okmányt abból a szempontból, hogy az egészségügyi alkalmassági időhöz kötött vezetői alkalmasság időpontja nehezen megjegyezhető, ugyanis az sok esetbe nem esik egybe az okmányon található személyazonosítás igazolására szolgáló időponttal. Aki a vezetői alkalmasság időpontjának lejártát nem követte figyelemmel, könnyel előfordulhatott, hogy lejárt jogosítvánnyal vezetett. Egy esetleges ellenőrzés során pedig megbüntették. Január 1-től ezen könnyítettek a szakemberek azzal, hogy az okmány továbbra is 10 évig használható személyazonosításra, ugyanakkor a vezetésre jogosító határidő lejárta megújításkor az ügyfél születési idejének hónapjával és napjával fog megegyezni.

– Előfordulhat az az eset, hogy 2017 februárjában van a születésnapja, de januárban már lejár a vezetési jogosultsága, így okmányt kell csináltatnia. És adott esetben pár héttől egészen 11 hónapig kieshet ez az időintervallum, mert most már ezután mindig a születési hónaphoz, naphoz kötött az egészségügyi alkalmassági érvényességi idő – mondta Galambos Ildikó.

A szakember azt javasolja, hogy első lépésként mindenki ellenőrizze a vezetői engedélyét, és ha nem szükséges mindennap használnia a jogosítványt, akkor az engedély meghosszabbítását időzítse az új szabályokhoz. A következő megújításnál ugyanis már időveszteség nélkül zajlik az okmányok érvényességének meghosszabbítása.

Piszár Tünde





« vissza

TOP24
Legfrissebb hírek videóval
Programajánló
Városi cégeink


További hírek ebben a kategóriában

Hírek csütörtökön két percben

A Nyíregyházi Televízió híreinek képes összefoglalója.

Függöny fel!

A kulisszák mögé kalauzolja a nagyérdeműt a Móricz Zsigmond Színház legújabb darabja.

A síktalanítás kötelesség

A napok óta tartó kemény hideg próbára teszi a közutak kezelőjét és az ingatlantulajdonosokat is.

Véradókat várnak

A tartós hideg és a megfázásos megbetegedések miatt a vártnál kevesebben jelentkeznek donornak.

Térségfejlesztés

Összefogás a Hátrányos Helyzetű Térségek Fejlesztéséért címmel rendeztek konferenciát a megyeházán.

Teherautók közé szorult

Személyi sérülés nem történt, de műszaki mentésre volt szükség.

Ezt olvasta már?
X
Január végéig lehet kérni a munkáltatói elszámolást
Idén már a NAV elkészíti az adózók többségének a személyi jövedelemadó-bevallás tervezetét.
Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Impresszum Írjon nekünk
© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!