Egy hónapon belül feldolgozták az ügyeket


2017.03.20.


A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fõügyészség március 8-án értékelte az elmúlt esztendõben végzett munkát. Az értekezleten jelen volt dr. Lajtár István közjogi legfõbb ügyész helyettes – tájékoztatta szerkesztõségünket sajtóközleményében dr. Zsíros Zsolt, címzetes fellebbviteli fõügyészségi ügyész.


A megye valamennyi ügyésze, alügyésze és fogalmazója részvételével tartott eseményen elsõként dr. Zsíros Zsolt, megyei fõügyész számolt be a végzett munkáról. Kiemelte, hogy a csökkenõ bûnözés miatt néhány százalékkal kevesebb ügy érkezett az ügyészségre, így jogos elvárás a társadalom részérõl, hogy ezeket minél rövidebb idõn belül el is intézzék az ügyészek. Minden ügyet sikerült 30 napon belül feldolgozni, csupán két bonyolult és terjedelmes ügy elintézése igényelt 30-60 nap közötti idõt. A gyorsaság mellett eredményes is volt az ügyészek munkája, mert minden 100 megvádolt terheltbõl a bíróság 98-at el is ítélt.


 
kevesebb bûncselekmény

 

Dr. Nagy Ferenc, büntetõjogi fõügyész­helyettes a bûnözés elmúlt évi alakulásáról elmondta, hogy a megyében 20 százalékkal csökkent a hatóságok tudomására jutott bûncselekmények száma, illetve az elkövetõk száma is, azonban sajnálatos, hogy 200-nál több 14 éven aluli gyermek követett el bûncselekményt, akiket ezért nem lehet felelõsségre vonni. Elmondta, hogy nõtt a korrupciós bûncselekmények száma is, melyeket fõleg az egyszerûsített honosítási eljárásokhoz kapcsolódóan követnek el. Kérte, hogy az ügyészek bátran éljenek az általuk enyhének tartott büntetések esetén a súlyosításra irányuló fellebbezés lehetõségével, mert a büntetés valódi célja csak így érhetõ el.

 

Épülõ börtönök

 

Dr. Sipos László, közérdekvédelmi fõügyészhelyettes beszámolójában kiemelte a szabálysértési eljárásokkal kapcsolatos ügyészi munka jelentõségét, továbbá elmondta, hogy az elmúlt évben 33 megbízhatósági vizsgálat elvégzését hagyta jóvá az ügyészség, mely feladatot három észak-alföldi megyére kiterjedõen végzi a megyei fõügyészség. Dr. Lajtár István legfõbb ügyész helyettes köszönetet mondott az eredményes munkáért, és reméli, hogy a nagy nyilvánosságot kapott bûnügyekben is sikerrel képviselik majd az ügyészek a vádat. Elmondta, hogy a megyénkben épülõ két új börtön új feladatokat ad az ügyészeknek, valamint kérte, hogy mindenki megfelelõen készüljön fel az új büntetõeljárási törvény alkalmazására, melynek parlamenti elfogadása az idén várható.





« vissza

TOP24
Legfrissebb hírek videóval
Programajánló
Városi cégeink


További hírek ebben a kategóriában

Nyíregyházának Ausztráliában is híre ment

A The Sidney Morning Herald mutatta be a Nyíregyházi Állatpark oroszlánjait.

Kamion baleset az autópályán

A kamion vezetőjét további ellátásra kórházba szállították, az útpálya felszabadítását megkezdték.

Ütköztek

A Westsik Vilmos utcán egy előző jármű elé sorolt egy másik gépkocsi.

Fokozatosan nő az építkezési kedv

A legtöbben egy-, illetve kétlakásos házat választanak maguknak.

Ráfutás

A balesetben személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős.

Mentő jött érte

Személyi sérüléssel járó közúti baleset történt pénteken délután a Törzs utcán.

Ezt olvasta már?
X
Válogatott játékosok!
Több nyíregyházi játékos is ott van a magyar női röplabda válogatott keretében
Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Impresszum Írjon nekünk
© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!