Nyíregyháza, 12°C 
Ma 2012. május 17., csütörtök,
Paszkál napja van.
Rabolt a két hajléktalan
2012. február 13. hétfő, 15:15

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság pénteken rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett két 20 illetve 19 éves hajléktalanként élő fiatal férfit.

A rendelkezésre álló adatok szerint csütörtökön éjjel Nyíregyháza belvárosában a gyanúsítottak hogy pénzt szerezzenek maguknak, megállapodtak abban, hogy ellopják az utcán előttük sétáló két lány egyikének a vállára akasztott táskáját. Amíg az egyik tettes akcióba lendült, és hátulról megközelítve a lányt letépte válláról a táskáját, addig a másik távolabbról figyelt. A sértett lány nem adta könnyen értékeit, addig tartotta a táskát, holott támadója már a földön húzta, míg a pántja el nem szakadt. A rendőrség a bejelentést követően azonnal nagy erőkkel megkezdte először a sértettek által adott személyleírás, majd a térfigyelő kamerák felvételei alapján az ismeretlen elkövetők felkutatását. Pénteken más bűncselekmény elkövetése miatt elrendelt körözés alapján állítottak elő a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra egy férfit, akire ráillett a lányok által adott személyleírás. A nyomozók ebben az ügyben is elszámoltatták a korábban már több vagyon elleni bűncselekményt elkövető személyt, aki elismerte hogy ő és barátja követték el a rablást. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság a mai napon elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását tájékoztatott Illés György r. őrnagy a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztályának vezetője.

 

 

Fedor Rita r. főhadnagy, sajtószóvivő

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MRFK SAJTÓSZOLGÁLAT
 













© 2009 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Hírportálja - Impresszum - Hirdetési áraink - Üvegzseb - Látogatottsági statisztika
Szerver terheltség:

2117:rabolt-a-ket-hajlektalan