Nyíregyháza, 12°C 
Ma 2012. május 17., csütörtök,
Paszkál napja van.
Napelemes Gyulaháza
2011. december 12. hétfő, 16:53
Közel 300 négyzetméteren 200 darab polikristály napelemet helyeztek el Gyulaháza oktatási intézményén. A megújuló energiaforrás felhasználásával évente több mint 2,5 millió forintot takaríthat meg a település önkormányzata. A környezetbarát megoldás pedig különleges is, hiszen a mintegy 56 millió forintos beruházásnak köszönhetően az ország legnagyobb tetőre szerelt napelemes rendszere Gyulaházán kapott helyet.

Hosszú élettartam, minimális fenntartási költséggel - ez a jelmondata annak a mintegy 56 millió forintos projektnek, amely a megújuló energiaforrás felhasználásával oldja meg a gyulaházi iskola energiaigényét. Az intézmény igazgatója, Baráth Sándor elmondta, 2010-ben közel 84 ezer kWh volt az iskola, az uszoda és sportcsarnok fogyasztása. Ezt fogja felezni a napelemek beüzemelése.

Napelem és napkollektror - két gyakran kevert eszköz a megújuló energiaforrások témakörében. A napelem közvetlen a napsugárzásból állít elő villamos energiát, míg a napkollektor a nap melegét felhasználva készít meleg vizet. A településen mindkét eszközt használják majd az energiahatékonyság elérése miatt. A gyulaházi tetőszerkezeten már látható az a 200 darabból álló napelemes rendszer, amely az iskola energiafelhasználási költségeit csökkenti. A napelemek mellett helyet kapott 36 darab napkollektor, amik már egy következő, 33 millió forintos pályázatnak köszönhetően az uszoda, a sportcsarnok és az idősek otthona helyi melegvíz-igényét korszerűsíti.

Bardi Béla, Gyulaháza polgármestere kiemelte, a két projekt közel 8-9 millió forintos megtakarítást fog eredményezni a fejlődő településen.


Dér Vivien

 













© 2009 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Hírportálja - Impresszum - Hirdetési áraink - Üvegzseb - Látogatottsági statisztika
Szerver terheltség:

476:napelemes-gyulahaza